Brook továbbjutott ami annyit jelent, hogy mikor gondolja ,,Stoppolhat" és akkor övé lesz a kövi fejezet (a stoppolást csak a legfrissebb fejezet felkerülése után belüli két napban érvényes ) írásának joga ezzel előnybe juttatva magát, hisz eldöntheti hol szeretné bedobni a második általa írt fejezetet. Sok sikert kívánok továbbá Beut Lora-nak !
A lábam, a kezem, az oldalam, de még a hajam is fájt. Abban
reménykedtem, hogy ez csak egy rossz álom, hogy mire felébredek, otthon vagyok,
a pihe-puha ágyikómban, a meleg takarómba burkolózva, a fejem kedvenc párnámon
pihen, vagy ami még jobb, az ötcsillagos hotelszobámban, ahol lennem kéne. Nem
egy lepukkant faluban az Isten háta mögött, egy kemény homokkupacra terített
pokrócon.
Minden elképzelhető porcikám sajgott, és nagy nyögések
közepette sikerült csak felülnöm, azaz csak majdnem, hiszen a fejem valamilyen
kemény dologba ütközött.
- Au! – nyavalyogtam.
Még a plafont sem tudták normális magasságba építeni! Csak
sajnálni tudnám ezeket az embereket, ezeket a szerencsétleneket, akik így
élnek, ilyen por és kosz között, de nem, mégsem sajnálom. Változtathattak volna
a körülményeken, de nem, nekik jó így, ezen a lepratelepen, mocskosan, áram és
normális wc nélkül, akkor minek sajnálnám őket? Még azokat a szerencsétleneket
sem sajnálom, akik nap, mint nap bepróbálkoznak, akkor ezeket miért sajnálnám?
- Látom felébredté’, ezeket vedd fe’! - mondta a kövér banya, azzal hozzám vágott
pár koszos göncöt, én pedig a lendülettől hátraestem, a fejem pedig nagyot
csapódott a falba.
- Mégis mit képzel maga? Betörhetett volna a koponyám!
Normális? – sivítottam, de dagadék nem is figyelt rám, sőt, el is tűnt a
látóteremből.
Kimásztam a szobánk nevezett egérlyukamból, majd alaposan
szemügyre vettem a kapott ruhákat. Szakadt, régi, koszos göncök, ráadásuk a
szaguk olyan volt, akár a trágyának.
- Na nem, én ezeket fel nem veszem, ki van zárva! Minek
néznek engem? Hogy ezekben a rongyokban? Na azt leshetik! – a földre hajítottam
a ruhákat, majd keresztbe fontam magam előtt a kezemet durcás arcot vágva.
- Gyerünk, vegyé’ magadra valami ruhát, aztá’, mars, ki az
állatokho’, nekik is enniük ke’ valamit! Mozgás! – csak akkor vettem észre a
bálna férjét, mikor már megszólalt. Ott állt az előszobaféleségben szemben
velem, a szék előtt.
- És nekem nem kéne ennem? Én is éhes vagyok, nem csak a
dögjeik! – morogtam a szemeimet forgatva. – Amúgy is, tegnap este nem kaptam
vacsorát, majd kilukad a gyomrom, enni akarok!
- Az ember felelősséget vállalt az állté’, elősző’ azt ke’
ellátni, csak utána gondoskotha’ magáro’.
Nem tudom, hogy milyen tájszólással beszélt az öreg, de ez
még nagyobb lapát volt a tűzre. Annyira nem lehetnek visszamaradottak, hogy még
beszélni sem tudnak, sajnos úgy látszik mégiscsak, de nem tehettem mást, ha
enni akartam, akkor először a rühes állataikat is meg kellett etetnem. A vénség
kiment, én pedig visszamásztam a „szobámba”, a falnak támasztott bőröndömből
elővettem a rózsaszín toppomat és a fekete cicanadrágomat.
Legalább tíz percbe telt, mire át tudtam
öltözni, máshol viszont nem akartam, hiszen ki tudja, lehet, hogy az öreg papa
vagy a dagadt felesége ott leskelődnek utánam. Elővettem a tükrömet, majd a
sminkfelszerelésemet és elkezdtem javítgatni a tegnapi sminkemet, de szinte még
el se kezdtem, mikor a dagadék ordibálni kezdett az előszobában.
- Mi van má’? Jössz má’? – visította malachangján.
- Majd ha végeztem – morogtam. Így is mérges voltam, mert
alig láttam ablak híján, még csak egy újabb veszekedés hiányzott ezekkel a
parasztokkal.
- Gyerünk mán’! – a totyogásából ítélve közel járt, így nem
tehettem mást, felhúztam a tűsarkúmat, és jajgatva kimásztam az odúmból.
- Ha nem kapok másik szobát pár nap múlva olyan görbe lesz a
hátam, mint a magáé! – panaszkodtam, de a kövér nem mondott semmit, csak
megfogta a karomat és kirángatott a házból. Szerencse, hogy nem volt küszöb,
hiszen tuti, hogy átestem volna rajta.
- Hé, velem nem bánhat így, kikérem magamnak, mi vagyok én,
rabszolgalány? Nem, nem vagyok az! Nem fogom megetetni az állatait, intézze el
saját maga - sikítottam, miközben kirángattam a karomat a marka szorításából,
és evvel a lendülettel a porba is estem.
- Látom, hogy még nagyon kezdő vagy itt – nevetett egy mély
hang, mire rögtön felnéztem, hogy tudjam, kit kell felpofozni, de ekkor a világ
leghelyesebb arca nézett vissza rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése